Kalandozás Koreában – 1. rész

Miután már az egyetem alatt elmerültem a koreai kultúrában, gyorsan megszületett a gondolat, hogy nekem oda ki kell jutnom. Sokáig álmodoztam, hogy majd egyszer valakivel kijutok, netalán ki tudok menni, hogy ott éljek egy darabig… de az élet csak nem akarta tálcán kínálni a lehetőséget egy útitárs képében. Végül 2012-ben úgy döntöttem, a következő születésnapom előtt én bizony elutazok Koreába akár egyedül is most már.
Évek óta gyűjtögettem (nem a zsebpénzt, mert akkor már jó pár éve dolgoztam) és a döntést gyors tett követte. Megkerestem a legjobb repülőjegy ajánlatot, bementem egy utazási irodába és 6 hónapra előre megvettem a repülőjegyet. Az utazási ügynök megpróbált rábeszélni egy sztornó biztosításra, hátha történik valami és akkor nem vesztem el a jegy árát, de én annyira tudtam, hogy mindenképpen megyek és semmi nem fog történni, hogy ott helyben mosolyogva utasítottam el a biztosítást, mert TUDTAM, hogy május 15-én én bizony fel fogok szállni arra a gépre. Persze a családnak csak akkor mondtam el a terveimet, mikor már megvettem a jegyet, mert nem akartam, hogy megpróbáljanak lebeszélni. És láss csodát, aggódtak egy kicsit, de nyugodtan fogadták, hogy megyek, hisz évek óta hallgatták, mennyire oda vagyok az országért.

Nos, így kezdődött az én koreai kalandom.

2013-ban, 6 hónapra előre megvettem a repülőjegyem Budapest – Amszterdam – Szöul úvonalra és vissza a KLM-nél. Mivel jó előre vettem a jegyet, így a retúr jegy 160.000 forint volt összesen a megközelítőleg 230.000 helyett, amit akkor kellett volna fizetnem, ha 1-2 hónappal az indulás előtt veszem. (Figyelembe vettem, hogy melyik társaságnál mennyi az átszállási idő, miket tudok az adott légitársaságról biztonsági és kényelmi szempontból – hisz tudtam, 1 napig utazni fogok – és persze valamilyen szinten az anyagiakat is figyelembe vettem. Így döntöttem a KLM mellett)
Tehát meg volt a jegy, volt 6 hónap indulásig, így lassan elkezdtem tervezgetni a 2 hetes utam. Olyan lassan, hogy igazándiból indulás előtt 2 héttel terveztem meg mindent igazán 🙂
Nem beszéltem koreaiul, csak angolul. Volt Szöulban egy barátom (koreai), akivel megbeszéltük, hogy ha lehet, majd találkozunk, de ennyi. Mégsem éreztem félelmet, egészen addig, míg a szöuli szállásomon le nem ültem az ágy szélére, de ezzel egy kicsit előre szaladok.

Május 16-án indult a gépem Budapestről Amszterdamba, majd onnan Szöulba. A menetrend szerint összesen úgy 18 órás út várt rám minden átszállással és várakozással, tehát május 17-én kellett földet érnem Koreában.
Az út igazán jól indult, egy csapat német nyugdíjas mellé kerültem az amszterdami gépen, akikkel nagyon jól elbeszélgettem a rövid, ha jól emlékszem, alig 2 órás út során. Akkor még valahogy csak azt éreztem, de jó, utazok és máris ott voltunk a Schiphol reptéren Amszterdamban, ahol épp csak annyi időm volt, hogy kényelmesen átsétáljak a reptéren és megkeressem, honnan indul a gépem (2 óra leforgása alatt).

Természetesen ez a reptér nem is volt összehasonlítható a budapestivel mind méretét, vagy felszereltségét tekintve. Itt minden az utasok kényelmét szolgálta egy nagyon is zöld környezetben. Szóval úgy egy óra alatt kényelmesen átjutottam a megfelelő terminálba és miután konstatáltam, hogy most egy 3-szor akkora, interkontinentális géppel fogok utazni (a belföldi gépek általában úgy 170 fősek kb. míg a földrészek között repülők úgy 400-500 embert is elvisznek), szépen lehuppantam a fenekemre, hogy kivárjam, hogy elkezdjék a beszállítást. Ahogy nézelődtem, lassan megtelt a váró ázsiaiakkal. Alig egy-két más nációhoz tartozó arc tűnt ki a tömegből. Szóval hirtelen én lettem a kisebbség és ez nem is változott 2 hétig 🙂 Itt kezdtem el érezni az utazás izgalmát és felfogni, hogy tényleg Koreába megyek.
Amint az utaskísérők elkezdték a beszállítást és a légi folyosón sétáltam a gép bejárata felé, életemben először nagyon magasnak éreztem magam azzal a 165 centivel, ami nekem jutott. Koreaiul, kínaiul beszélő emberek tömegében sétáltam és elláttam szinte mindenki feje felett. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak teli szájjal, mert abszolút élveztem ennek a komikumát.
A tengerentúli járatokról érdemes tudni, hogy a jegyárban nem csak a reggeli-ebéd-vacsi-uzsonna van benne, hanem a hosszú útra biztosított az előttünk lévő ülésbe beépített médialejátszó filmekkel-sorozatokkal-zenékkel; egy fülhallgató, egy párna és egy takaró. Ettől a turista osztály még nem lesz kényelmes, de egy 10+ órás út során már ez is sokat segít.
Ablaknál ültem, két koreai lány választott el a folyosótól, de az út végére megfogadtam, soha többé nem ülök ablakhoz. Ugyanis, ha elalszik az útitárs és mi udvariasan nem akarjuk felkelteni, akkor lehet várni jó hosszan, mire kinyújthatjuk a lábunkat, vagy mosdóba mehetünk…szóval mindenkit bíztatok, hogy a folyosó melletti ülést válasszátok, mikor becsekkoltok!

Kora reggel érkeztünk meg az Incheon reptérre és ahogy szállt le a gép, úgy éreztem, hazaértem. Alig vártam, hogy végre kiszállhassak és ténylegesen kilépjek koreai földre. Előtte azonban még várt rám a csomagfelvétel és a pénzváltás.
Amerikai dollárt vittem magammal, illetve bankkártyát, mert itthon sehol nem lehetett wont váltani. Egy sokat utazó ismerős javaslatára dollárt vittem és azt váltottam wonra a reptéren, mert ott nem vernek át és elfogadható a ráta is. Váltottam annyit, amivel ki tudom fizetni a szállásomat, meg veszek jegyet a tömegközlekedéshez, aztán irány a csomagom. Mivel nagy 70 literes túrazsákkal utaztam, meg hátizsákkal, ezért jó soká szöszöltem, mire a túrazsákba gyömöszöltem a hátizsákot, ami a gépen nálam volt, így szépen kiürült a fogadó tér, mire végeztem. Persze akkor jött egy vámos egy német juhásszal és ha már ott pöszmögtem, akkor próba szimatolást tartott a holmimnál. Na, mondom, jól kezdődik, de mosolyogva helyet adtam a kutyának, aki rá se vakkantott a jól becsomagolt, ajándék pálinkára és mosoly koreai vámőrtől, mosoly tőlem, már mehettem is ki, hogy végre koreai földet tapossak. Tehát az első koreai, akivel kapcsolatba kerültem, egy kutya volt.

Otthon jó előre megnéztem, hogy miként jutok be a városba, majd onnan a szállásomra. A legolcsóbb megoldás a transzfer busz volt, ami akkor a kijárattól jobbra volt közvetlen megtalálható és összesen 10.000 wonért (kb. 2.500 ft) vitt be a városba, alig 1 utcányira tett le a szállásomtól a Changdeok palotánál, ami egy youth hostel (ifjúsági szálló) volt Insadongtól rövid sétára.
A megállóban két japán nő is várt a buszra és gyorsan az érdeklődésük középpontjába kerültem. – A koreaiak, japánok, kínaiak félénkek? Fenéket. A saját területén, ott, ahol kényelmesen érzi magát, nagyon is kíváncsi. Lépten-nyomon az út során az érdeklődés középpontjában voltam és sosem voltam útitárs nélkül, mert ott bizony én voltam az egzotikum, az, aki kitűnt a tömegből. – Gyorsan meg is kérdezték, hogy miért jöttem, kivel utazom, hova megyek és a busz megérkezéséig álmélkodtak, hogy tényleg egyedül? Milyen bátor vagyok, stb. majd ők is elmondták, hogy kpop koncertre, meg kozmetikai szereket venni jöttek és végül egy gyömbéres cukorkával búcsúztak el tőlem. Na igen, nekik Szöul kb. annyi, mint nekünk Bécsbe elmenni kirándulni.
Otthon megnéztem előre, hol is kell majd leszállnom (a hostel részletes térképet adott ehhez) és tűkön ültem, ahogy mentek a megállók, míg fel nem tűnt a Changdeok palota a megálló nevénél. Lehurcoltam a túrazsákom és kicsit megszeppentem, de bátran elindultam a térképpel a kezemben. Mivel mindig biztosra megyek, ezért az első adandó alkalommal megkérdeztem egy velem szembe jövő, 2 méter magas fehér srácot, mondja már meg, jó irányba megyek-e, aki készségesen elkísért a mellékutcáig, ahol a szállásom volt (mert korábban ő is a környéken lakott).

Még otthon foglaltam szállást a Banana Backpackersnél, közel Insadonghoz, közel a Changdok és Gyeongbok palotákhoz, ráadásul a képek és vélemények alapján tiszta volt, jó ár-érték arányban és közel a legtöbb látványossághoz, vagy közlekedési ponthoz. (Mára elköltöztek, lásd lent.)
Ahogy beléptem, rendeztem a számlát előre, becsuktam a hátam mögött a 4 ágyas szobám ajtaját, leültem az ágyra és akkor szakadt rám a gondolat: egyedül vagyok Szöulban, na most merre? A pultnál kapott Szöul térképet bámulva azon agyaltam, merre is menjek, hiába terveztem el otthon mindent, mert percekig az járt a fejemben, hogy tuti, hogy el fogok tévedni és sosem találok vissza a szállásomra, ha elindulok.
Ekkor nyílt ki az ajtó és egy hozzám hasonló magasságú, szőke lány lépett be. Köszöntünk, bemutatkoztunk és percekkel később már tudtam, hogy Dél-Afrikából jött, itt angolt tanít 1 hónapja, építész a végzettsége és a hétvégére azért jött Szöulba, hogy megnézzen néhány épületet, ismerkedjen a várossal.
Gyorsan megállapodtunk, hogy együtt vágunk neki a városnak, mert ugyanazok a helyek érdekeltek minket, szóval pár perccel később teljesen nyugodtan léptem ki az ajtón, mert tudtam, hogy már nem leszek egyedül és ha az ember nem egyedül téved el, az már nem is félelmetes, hanem sokkal inkább vicces.

Az első célpontunk a Gyeongbok palota volt, ami úgy 10-15 perc sétára volt a szállástól. Habár kora délelőtt volt, rengeteg ember tolongott az utcákon ahhoz képest, hogy hétköznap volt. Egyikünk sem értette, hogy mire fel a nagy tömeg, hisz a japán, kínai turisták mellett a legtöbben koreaiak voltak. Később valaki felvilágosított minket, hogy május 17. Buddha születésnapja – nemzeti ünnep – így ilyenkor sokan kirándulnak, városnéznek a helyiek közül is.
A palotához érve az emberáradat még sűrűbb lett. Képtelenség volt úgy fotózni a hagyományos viseletet hordó palotaőröket, hogy közben ne fotóztunk volna velük idegeneket is.

Ahogy hagytuk, hogy a tömeg magával sodorjon minket a hatalmas kapukon át, gyorsan megtaláltuk a kasszákat, ahol megvettük a jegyünket 3000 wonért (600 ft). Óriási sorok voltak, mégis alig perceket vártunk. Furcsa mód ez volt jellemző az egész utamra. Bárhol, bármiért álltam sorban, sosem kellett 15-20 perceket várni úgy, mint itthon. Koreában a sorok valahogy mindig gyorsan elillantak.
Már a hatalmas palota udvaron is rengeteg volt a látnivaló, mégis gyorsan feltűnt, hogy valami határozottan készülőben van. Piros köteleket kezdtek kifeszíteni és egy ember nagyságú, festett dobot gurítottak be, amit a történelmi filmekben látni. Mint kiderült, olyan szerencsések voltunk, hogy pont az őrségváltás idejére értünk oda – persze Joseon stílusban.

Ahogy a dob lüktetni kezdett, a kapu kinyílt a jobb oldalon és őrök sora sétált át rajta kezükben zászlókkal. A szívem egy ütemre vert a dobbal és onnantól az utam végéig egyfajta elvarázsolt állapotban voltam.
Kezdetben nagyon jó helyünk volt Sunéval, de perceken belül egy csapat kínai nő próbált elénk furakodni. A magasságuk miatt nem lett volna gond, de az ernyőjük miatt semmit nem láttunk volna (kint, ha sütött a nap, a legtöbb nő, vagy esernyőt nyitott, hogy védje magát a naptól, vagy jött a baseball sapka), így szépen lassan visszaszereztük az eredeti helyünk egy kis furakodással és onnan már tisztán láttunk.

Ahogy véget ért az őrség váltás, visszamentünk az első kapuhoz, ami a palotához vezetett, egyenesen a trónteremhez, bár talán helyesebb pavilonnak mondani (sajnálom, a koreai építészettel nem vagyok tisztában). Belépni nem lehetett, csak a nyitott ajtókon keresztül bekukucskálni és fotózni. Ehhez nem ártott a sebesség és leleményesség, mert a tömeg akkora volt, hogy ezek nélkül sosem jutottunk volna a közelébe. Ahogy Sunéval beszélgettünk, egy koreai férfi megszólított minket, arról érdeklődve, honnan jöttünk. Mikor mondtam, hogy én Magyarországról, megdöbbenve hallgattam, hogy sorolja fel a nagyvárosok nevét – Budapest, Debrecen, Szeged – szóval le voltam nyűgözve. De az utam során nem ő volt az utolsó, akivel összehozott a sors és többet tudott a hazámról, mint a legtöbb európai. Közben sikerült bekukkantani a terembe is és mentünk tovább a belső részek felé. Habár a palota gyönyörű kívülről is, de semmi nem készítheti fel az embert arra, ami bent van.

Mitikus teremtmények és állatok, melyek egykor az időt voltak hivatottak mérni, figyelik a látogatókat, ahogy elhaladunk előttük azon az udvaron, ahol pár száz éve még átlag embernek esélye sem volt sétálgatni.
A trónteremtől balra egy kisebb kapu vezet minket tovább, melynek a másik oldalán egy tavacska található. A vízen egy koreai csónak ring belenyugvón ki tudja mi óta és itt kezdődnek a lakrészek is, nem beszélve a kávézókról, szuvenír boltról és mosdókról is 🙂
A tavacska elég betegesen kék színben pompázott, mintha csak száz számra mosták volna ki benne a tintás ecseteket, de a kiírás szerint épp a víz minőségének javítása folyt. Nos, akárhogy is, a műveletet csak egy hal élte túl.

A palota szépsége mellett persze nem tudtam nem odafigyelni a látogatókra is. Mellettük egy szakadt hajléktalannak éreztem magam, miközben a koreai, kínai, japán látogatók könnyedén viselték a márkás ruháikat és a jól megválogatott szetteket. Tudtam, hogy a koreaiak általában nagyon sokat fordítanak a megjelenésükre, de mindezt megtapasztalni a valóságban egészen más volt.

Ahogy egyre beljebb haladtunk a palota területén, a nagy épületeket felváltották a kisebb lakóegységek, sokkal személyesebb és intimebb környezetet teremtve. Találtunk egy szépen festett ajtót, ami felkeltette az érdeklődésem. Ahogy felálltam a lépcsőjére, magasabb voltam az ajtónál. Elgondolkodtam, hogy ez azért volt, mert akkoriban ennyivel alacsonyabbak voltak az emberek, vagy itt is csak arra kényszerítették a lakót, hogy tiszteletteljesen meghajoljon, ha akar, ha nem, mielőtt belép?

Egy órányi séta után, úgy döntöttünk, mi is lepihenünk a fák árnyékában. Arról beszélgettünk, hogy mindketten úgy látjuk, a koreai szülők számára a gyerekeik kis hercegek és hercegnők, akiket nem csak úgy öltöztetnek, de hagyják is, hogy szinte bármit megtegyenek kontroll nélkül. Rohangásszanak, fellökjenek másokat, kővel dobálják meg a mókusokat és társai. Közben áttértünk a saját kulturális sajátosságainkra is és hirtelen egy velünk szemben ülő párosra lettünk figyelmesek.
Egy idősebb nő feküdt a szemben lévő padon és egy kamaszkorú fiú ült mellette. Nem tudom, hogy nagymamája, vagy anyja volt-e esetleg, de láthatóan rokonok voltak. Míg a nő szundikált, ő türelemmel várt. Nem duzzogott, nem próbált lelépni, csak várt, hogy a nő felébredjen, mert ezt várták el tőle. Szóval ott volt a felismerés, talán kicsiként azért engednek meg jóval többet a szülők, mert később a kötelesség már jóval többet vár el tőlük és ők ezt pontosan tudják? A korán megismert szabadság helyét átveszi a kötelesség, elvárás és teljesítmény kényszer?

img_0828

Végül lassan tovább indultunk, mert sok kaland várt még ránk aznap.

(Fotók és szöveg 100% saját, így kéretik, hogy semmilyen formában ne kölcsönözze senki, pláne nem kérdés nélkül! 🙂

Folyt. köv.

Hasznos tudnivalók saját szervezésben, alacsony költségvetésen utazóknak:

Szállás youth hostelben – általában minden szobában ágyanként van zárható szekrény, ahová nap közben a hátizsák, bőrönd elzárható. Ehhez viszont lakatot nem adnak. Érdemes sajátot vinni. Azt az út során a bőrönd lelakatolására is jól lehet használni.
Ez a legolcsóbb szállás forma, ha szeretnétek, hogy azért legyen egy kis segítségetek a portáról a látnivalók, tömegközlekedés és hasonlók terén. Itt általában fiatalok dolgoznak, akik elég jól beszélnek angolul és mindig nagyon segítőkészek.

Youth Hostelem SzöulbanBanana Backpackers, 20000 won/éj 4 ágyas szobában
Régi címük: 30-1, Iksun-Dong, Jongno-Gu
Seoul, Korea

Mint kiderült, azóta elköltöztek, de az épületben továbbra is szálló működik, csak más cég. A Banana facebook oldalán viszont ott az új cím!

Csomagolás – minél kevesebb, annál jobb. Sok szuvenírrel fogsz hazatérni, aminek kell a hely. Sampont, tusfürdőt, ha nem speciális, azt akár kint is meg lehet venni, vagy egy mini flakonnal vinni. Sok helyet foglal. Ha szállodába mész, akkor meg ezt úgyis adják, törölközővel együtt.

Kalandozás Koreában – 1. rész” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s