Kalandozás Koreában – 2. rész

Nos, ahogy kiléptünk Sunéval a Gyeongbok palota kapuján, egyenesen előttünk várt az a tér, ahol Lee Soon-Shin tábornok és Se-jong király szobrai megtalálhatóak a Sejong Arts Központ mellett.

A király szobra, aki megalkotta a hangult és vele a koreai öntudat egy nagy részét, több, mint aminek elsőre látszik. Az oldalában egy földalatti múzeumba lehet lejutni, ahol sajnos mi nem jártunk, mivel így is sok volt a látnivaló és kevés az idő aznap.

Az emberek, az ünnepnap alkalmából ténylegesen ellepték az egész várost. Mindenhol piknikeztek, családok élvezték a szabadidőt. Nem egy városban láttam azt, hogy  a gyalogosokat és az úttestet szegély helyett inkább kisebb patakocskákkal, növényzettel választották el, mint ahogy ezen a képen is. Igazán különleges hangulatot teremt a városban és valahogy természet közelibb is. Néhány barátom szerint arra szolgálhat, hogy könnyebb legyen az utcákat tisztítani, de ezt én nehezen hiszem.
IMG_0837
Ehhez kapcsolódóan, egész úton többször is felmerült bennem, hogy miként is tartják fenn mindenhol ezt a kiemelkedő tisztaságot és rendet. Az utcákon szinte nem is látni szemetest, az aluljárókban van szelektív kuka, de a tömeghez képest kevés és kicsi. Utcaseprőket, takarítókat szinte sosem láttam, így olyan érzésem volt folyton, hogy Koreát tuti, hogy láthatatlan tündérkék tartják rendben, vagy mindenki hazaviszi a szemetet, másik opcióként.
IMG_0848
A Sejong téren számtalan pavilon volt kihelyezve, ahol valamilyen kulturális esemény volt éppen akkor. Hanbokba öltözött fiatal lányok szívesen fotózkodtak minden arra járóval, így a magyar turistával is.
IMG_0838
Sejong király szobra előtt, mint valami védelmező áll, tábornok Lee Soon-Shin, aki kissé örök mogorva arckifejezéssel tekintett le az alatta hancúrozó gyerekekre a szökőkútban, miközben a büszke szülők profi kamerákat csattogtatva fotózták az ennivalóan édes csemetéiket. Megmondom őszintén, én is szívesen követtem volna a példát, ugyanis kifejezetten meleg volt, legalábbis már az én ízlésemnek. Végül azonban megelégedtem azzal, hogy számtalan képet készítettem róluk.
Ha egyenesen lépkedünk tovább, akkor szinte azonnal a Városháza épületéhez érünk, ahol PSY is forgatta a Gangnam Style egyes snittjeit. Elég bizarr párost alkot az egymás mellett álló régi és új Városháza. Olyan, mint maga Korea. Egyszerre modern és tradicionális. Megőrzi a régit, de törekszik az újra is. A külső pedig fel sem tud készíteni a belső részre.
Az előtérben, ahol modern művészeti kiállítás látható, úgy érzi az ember, mintha egy kicsit a jövőbe lépett volna. Lufi installáció, élő futónövényzet a falon/helyette… Van mit tanulnunk. Sajnos, kormányzati hivatal révén tovább nem engedtek be minket.
Következő állomásunk ezen a sétán a Namdaemun piac, melynek bejáratától jobbra látható a Sungnyemun kapu (Nagy Déli Kapu). A kapu a koreai nemzeti kincsek 1. számú darabja. Az egykori Hanyang erőd főkapujának számított egykoron. A Korea szeretők valószínűleg tudják azt is, hogy 2008-ban sajnos részben leégett és ez akkor hatalmas sokk volt a koreaiaknak. Azonban pont májusban adták át, miután 2012-ben befejezték a restaurációs munkákat.
Arról azonban még én sem hallottam, amit Seung-Jo barátom mondott el a kapuról, miszerint pont ez lenne a tűz kapu és annak idején a kapu nevét azért tették fel függőlegesen és nem vízszintesen, hogy a feng-shui ellen álljon a tűznek, ami amúgy vízszintesen terjed. Nos, 1398-tól egészen 2008-ig jól működött a védelem. Remélhetőleg, most megint jön egy nyugalmas korszak.
Amúgy a képen a kapu hátsó fele látható.
A Namdaemun piac, Korea legnagyobbjának van kikiáltva. Nos, tény, hogy rengeteg árus található meg sok-sok utcán keresztül, de mi valahogy nem éreztük olyan óriásinak. Talán azért, mert mi inkább csak átvágtunk rajta nézelődés közben. Ugyanis már kicsit szorított minket az idő, mivel a végső célunk a Namsan torony volt és ekkor már igen későre járt. Azt mondjuk ma már sajnálom, hogy legalább este nem mentünk vissza az éjszakai piacra enni és élvezni az élményt, de a következő út során tuti, nem hagyom ki.
Végül, kisebb nehézségek árán kijutottunk a piacról, át az utca másik oldalára és kisebb kaptatón – értsd. hegyen, legalábbis egy alföldi lánynak – elindultunk felfelé. Én már akkor ki akartam köpni a tüdőmet, amikor még csak a Namsan parkhoz értünk fel, de úgy éreztem, hogy ha a koreai lányok 5-6 centis sarkakon tipegve megteszik az utat, akkor én sem nyavalyoghatok. Próbáltam lefotózni, hogy mennyire is meredek volt az út felfelé, de a képek nem adták vissza az emelkedő valódi szögét (meg addig is levegőhöz jutottam…).
Azonban felfelé haladva, egészen izgalmas látképek kerültek a szemem elé. Ugyanis a Namsan toronyhoz két út vezet. A bátrabbak, ráérősek, jó kondiban lévők mehetnek a parkon keresztül gyalog, illetve a magassarkúban lévő lányok randin, puha turisták, gyerekesek választhatják a libegőt. Igen, azt a libegőt, amiben Jang Gum-Di és Gyu Joon-Pyo is benne rekedt a Boys Over Flowersben 🙂
IMG_0851
Buddhának hála, ezen a napon milliónyian döntöttek úgy, hogy a toronyban fejezik be a napjukat, így jól látható, hogy a libegő épülete előtt mekkora sor állt. Mi Sunéval a fotón kívül, a kanyar után álltunk be a sorba, de beszélgetés közben, mint ahogy azt már mondtam, gyorsan haladtunk.
Igen, jól látjátok. A sor az épületen belül is kígyózott ugyanúgy, mint kint. A lábam majd leszakadt, fáradt voltam, de mégis ugrálhatnékom volt örömömben. Újabb kulturális eltérés: a kb. 1 órányi álldogálás során senki sem hisztizett, hogy miért nem halad gyorsabban a sor.
 A libegőhöz fél úton menet volt egy kis erkély, amire kilépve Szöul így fogadott. Itt már szinte karnyújtásnyira volt a libegő – úgy 10 percnyire. A libegőre a felnőtt jegy, oda-vissza 8000 won – 1600 forint volt.
Sajnos itt fent egy kisebb balszerencse ért. Lemerült a fényképezőm akuja szinte teljesen és az otthon feltöltött pót aksi is azt írta, hogy semmi töltöttsége nincs, így innentől a mobilomra hagyatkoztam, mivel szerettem volna a torony kilátójából még igazán jó képeket készíteni.
Szóval, a libegővel felértünk a torony lábához, ahogy az a képen látható és először megnéztük, hogy miként is lehet feljutni a kilátóba. Mint kiderült, külön jegyet kellett venni a liftbe, ami felrepített odáig minket. Ez azt jelentette, hogy további 9000 wont – 1800 forintot kellett kifizetnünk. 
A pénztárnál kedvesen közölték velünk, hogy nagyjából 1 órát kell várnunk, mire mi leszünk soron, hogy felmenjünk a lifttel. Úgy bizony, a koreai precizitás itt is megmutatkozik. A jegyeken egy sorszám volt látható, míg a lifthez vezető folyosó kapujánál egy digitális monitor, amelyik mutatta, hogy épp mely sorszámú vendégek következnek soron.
Így Sunéval úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a szabadba, hogy nézelődjünk. Ezen a szinten körbe találhatók a szuvenír boltok, kis élelmiszer üzletek, éttermek, parkosított részek… szóval minden adott, hogy az ember nagyon jól érezze magát.
Nekünk pedig itt jött a 2. szerencsés fordulat a nap során. Nyáron ugyanis, este 9-kor, mint kiderült, lézer showt vetítenek a torony oldalára. Ha hamarabb vagy később jövünk, nem láthattuk volna a zenés showt, de így… 🙂
Sajnos a mobilommal készült képek egyáltalán nem tudták visszaadni a hangulatot… 😦
Végül egy óra elteltével, mikor bementünk a lifthez, tényleg már a mi sorszámunk következett. Egy sötét folyosón keresztül bevezettek minket a lift előcsarnokába, majd legalább 10-15 embert betereltek velünk együtt a liftbe. A liftes fiú, megkért minket, hogy nézzünk fel a plafonra, miután elmondta, hogy ez a világ leggyorsabb liftje, majd elkezdődött a parasztvakítás a plafonon. Itt ugyanis hirtelen kilőttünk és meg sem álltunk az univerzumig. Ennyi idő kellett, hogy felérjünk. Hogy ez mennyi volt pontosan, azt nem tudom, de nem hiszem, hogy 1 percnél több. Ráadásul észre sem lehetett venni a lift mozgását. Olyan volt, mintha abszolút egy helyben álltunk volna.
Azoban a liftből kilépbe már igen más látvány fogadott minket. A kilátó körkörös teréből tényleg úgy terül elénk Szöul, mint egy meseváros. Az ablakok felső harmadában a világ nagyvárosainak nevei és az innen való távolságuk olvasható. Sajnos, Budapest itt nem kapott helyet. A terem közepén persze itt is szuvenír bolt várja a lelkes pénzt költeni vágyókat, de lehet képeslapot is feladni, amin exkluzív módon a Namsan torony bélyegzője áll majd.
Számomra ekkor már a zsúfoltság, tolongás kezdett kicsit nyomasztó lenni. Őszintén szólva a határaimat feszegette és akkor még nem is sejtettem, hogy legalább 1 órát fogok arra is várni, hogy majd lemehessek a toronyból. Ugyanis lefelé is csak a lift vezetett. Szóval az emberek szép kacskaringós sorokba rendeződtek és várták, hogy visszatérhessenek a földre. Előttünk két család álldogált a sorban, a korábban említett gyerek archetípusokból 2-vel, míg a 3.-ik még ölben közlekedő volt. Amikor a pici, már-már a lift ajtajában elejtette a játékát és Suné felvette neki, akkor minden gyerek rohangálás, lökdösődés meg lett bocsátva. Ugyanis a csöpp kislány, szülői felhívásra olyan cuki meghajlást mutatott be, ölben, köszönetképpen, hogy mind a ketten csak olvadozni tudtunk.
 Ezek után persze a szabad levegőn már az is könnyebben ment, hogy a libegőre várakozzunk a sorban. Ahogy beszélgettünk Sunéval, egy 30 év körüli nő hátra fordult hozzánk és nagyon jó angolsággal megkérdezte, hogy Amerikából jöttünk-e. Mi szépen bemutatkoztunk, elmondtuk, honnan vagyunk, mit csinálunk itt és így gyorsan eltelt itt is a várakozás.
Már épp elértük a libegőt, mikor Suné megkérdezte a nőt, hogy nem-e zenész, mert valahogy olyan a kisugárzása. Nos a feltevés telibe talált. Kiderült, hogy sikerült egy k-pop énekesnőbe botlanunk, aki épp most készült a visszatérésre, miután Amerikában töltött hosszabb időt.
A hölgynek – Lee Su-Jin – az azt megelőző pár napban debütált is az első száma. (Linkre kattintva megnézheted)
De lefelé a libegőben végig beszélgetett velünk, ajánlott egy jó BBQ éttermet, ahová ő is szokott a barátaival járni, majd egy emlékfotó után elbúcsúztunk tőle és az anyukájától, akivel épp akkor a toronyba látogatott.
Szóval, igen, ez volt a 3. szerencse azon a napon. Találkoztam egy kpop sztárral. 🙂
Ezek után már csak vissza kellett jutnunk a hostelbe metróval, ami úgy hajnal egy tájékán sikerült is.
Az első napom Koreában csodás volt. Akkor már legalább 44 órája voltam folyamatosan talpon, de az átélt élmények miatt úgy éreztem, hogy még tudnék menni tovább és tovább.
Folyt. köv.

Kalandozás Koreában – 2. rész” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon érdekes volt a beszámolód,mintha egy kicsit én is ott lettem volna.
    Köszönöm ,hogy megosztottad az élményeidet.Kíváncsian várom a folytatást.

    Kedvelés

  2. Nagyon szépek az éjszakai képeid. 1 óra? Jesszusom. Akkor nekünk nagyon nagy szerencsénk volt. Mi nappal vtunk és bár sokan vtak, de a liftnél senki nem állt előttünk. Így kényelmesen fel tudtam venni a világűrbeni utazást felfelé és lefelé is. A magassarkúban való hegymászás úgy tűnik, vmi “tradíció” náluk. Olyan simán (legalább is látszólag) mennek benne, hogy csak ámultam. Aztán, hogy este, otthon mit csinálnak, arra nagyon kíváncsi lennék 🙂
    Lee Su-Jint is meghallgattam. Tetszik a hangja. Szeretem ezt a fajta karcosságot.
    Köszönöm az írást, mindig szeretem másokét olvasni, hogy ők mit tapasztalnak, látnak , éreznek az út során.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s