My Sassy Girl – 29/30. rész, saját felirat

Már csak 1 rész van hátra! Éljen!

Sajnos mostanra már teljesen biztos vagyok benne, hogy egy újabb jó ötlet volt ez a sorozat, ami a rossz írói munkának hála hamvába fulladt. Például ez az utolsó rész tartalmilag szinte már semmiről sem szól. Abszolút tartalmilag felesleges időhúzás. Leginkább csak azt sugallja, hogy valamivel ki kellett tölteni az utolsó előtti részt.

A szereplők bárgyúk, a történet kifújt és ez nem a színészek hibája. Szerintem ők sem erre számítottak, mikor aláírták a szerződést. Pedig fontos pszichológia vonal jelenik meg benne – megbocsátás vs. józan ész, egy bűneset felderítésében minek higgyünk – vakon csak a bizonyítéknak, vagy a józan észnek is adjunk teret? Mennyire és hogyan dolgozott az igazságszolgáltatás ebben az időben?…

Komolyan, itt a hercegnő, aki nem egy ostoba kis liba. Mégis, képes azt mondani élete szerelmének, hogy tudja, hogy 10 éves gyereket nem hibáztathat azért, amit tett, tudja, hogy az összeesküvés mögött Jung miniszter állt végig, tudja, hogy Gyun nem igazán volt hibás, plusz amnéziás is volt, de akkor sem tud megbocsátani. Tehát tudja, hogy csak egy naiv gyermeki tett volt, rosszindulat nélkül és az anyját így is-úgy is elintézték volna, de élete szerelmének akkor sem tud megbocsátani… És ezért késő éjjel elmegy a börtönbe. Ja, egy hercegnő, akit általában is alig védenek, ja persze.

Most a sorozat egyetlen előnye, hogy félbe vannak vágva a részek, így viszonylag úgy érzem, nem veszi el olyan sok időmet a fordítás.

Persze, ismét, én nem csak azt nézem, hogy szépek a szereplők, meg a díszletek és látok valami lagymatag romantikát, így nyilván nem egyezik a véleményem azokkal, akik mondjuk rajongásból nézték ezt végig. Sajna mellényúltam ezzel a sorozattal, mert számomra már nem adta azt a szórakoztatást, mint másoknak, de, aki élvezte, annak jó szórakozást a végéhez is!

29. rész online

29. rész felirat

30. rész online

30. rész felirat

My Sassy Girl – 29/30. rész, saját felirat” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s