Koreai Odüsszeia – 4. rész, saját felirat

Szóval, egy kis bevezetés a társadalmi felépítésébe a sorozatnak:

legalul a gonosz szellemek–> utána a démonok, akik olyan varázserővel bíró lények, mint Son Oh Gong és a többiek –> felettük pedig vannak az istenek, amivé egy démon is válhat, ha piros pontokat gyűjt társadalmi közmunka végzésével gonosz szellemek irtásának és emberek segítésének formájában. Mellékágon pedig ott az emberi faj. Ok. Ez eddig világos.

Azért Son Oh Gong, szeret, nem szeret, csak kényszerítve van játékát nagyon jól megírták a Hong nővérek. Nő legyen a talpán, akinek nem dobban meg a szíve, majd ejti az állát a földre az Oh Gong szájából elszálló kijelentések során 🙂

Habár eleinte nem volt rossz ez a koreai celeb világ kifigurázása, de tartottam tőle, hogy öncélú lesz az egész és, ha a sorozatban végig megy ez, bármi magyarázat nélkül, akkor unalmassá fogja tenni az egyes részeket (ha nem egyenesen idegesítővé), de most úgy érzem, több magyarázatot is kaptunk (szubjektív), aminek a legtöbbje az emberi önzésre és felületességre akarjat talán felhívni a figyelmet .

A mitikus hierarchiáról, honnan jönnek a gonosz szellemek, a démonok lényegében csak szintén az emberi gyengeségből táplálkoznak… szálak miatt, tehát, hála az égnek, továbbra is jók a fordulatok, a párbeszédek és szórakoztató a történet, aminek köszönhetően fent tudja tartani a nézői figyelmet. Nem elfelejtve, természetesen a jó színészi játékot sem.

PS.: Mostantól a 450 pixeles verziókhoz passzolnak a felirataim, mert a 720 pixel már lassan részenként 2GB-ra nőtt, ami jelentős mennyiségű tárhelyet jelent. 🙂

 

Online 4. rész

Felirat 4. rész

Koreai Odüsszeia – 4. rész, saját felirat” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Köszönöm a munkádat. Őszintén szólva először nem nagyon bíztam a sorozatban, félve is kezdtem hozzá, hogy majd biztosan nem fog lekötni és érdekelni, de hatalmas pozitív csalódás volt. Bundásért – én csak így hívom 😀 – teljesen odavagyok. Jól hozza a szerepet. Az egész sorozat atmoszférája megkapó, remélem a továbbiakban is tartani fogja a színvonalat.

    Kedvelés

    1. Bundás!! Ez tetszik. Igen, én is tartottam tőle, hogy telenyomják klisékkel, de hála az égnek valahogy eddig jól egyensúlyoznak, ami nagy szó. És nekem is már rég volt olyan sorozatom, ami ennyire szórakoztatott volna. 🙂

      Kedvelés

  2. Kedves Perszephone! Nagyon tetszett a 4. rész is. Egyre jobban körvonalazódik a történet. Már az anorexia téma is sejtette,hogy nem csupán a mitikus lények öncélú küzdelme lesz a lényeg, de az apokalipszis képsorai döbbenetesek voltak, főleg,hogy valóban tartani kell hasonlótól.
    Nagyon tetszik a film humora. Szeretem a háttér effekteket, amikor egy-egy lény valódi állati természetét idézik meg. A mennyből való kirekesztés és a chat-szobából való kirekesztés párhuzama is hatalmas ötlet! Tetszik a zene,mindent ötvöz, ami az adott témához illik, ha kell nyugati, ha kell keleti. Most pl. nagyszerű poén volt, hogy míg Woo Whee a szerelem természetéről oktatta O-Gongot , addig épp Lee Seung Gi legnépszerűbb dalával kísérték a jelenetet. Cho Seung Won és LSG párosa amúgy is elképesztő.
    S most a 4. részben főleg fontos volt a mondatokban rejlő humor. Köszönöm,hogy a segítségeddel ez is érvényesülhetett!

    Kedvelés

    1. Örülök, hogy tetszett. Igen, egyetértünk, hogy globálisan az emberiség nem jó úton halad. Sok művész, sok formában feldolgozta már ezt. Ráadásul egy öngerjesztő folyamat, ami folyton exponenciálisan hat. De igen, jók a finom egymásra utalások minden tekintetben. És azért is igazán jó, mert az ember úgy érzi, sosem elég. Kellene még 🙂

      Kedvelés

  3. Bocs, lemaradt egy fontos infó! A filmet még a 720 pixeles változattal töltöttem le, a felirat időzítése ehhez is tökéletes volt, így egészen biztos,hogy jó a 360 pixeleshez is. Mindez pár órával a vetítés után már elérhető a torrentkim oldalon. Nem kell regisztrálni és nem számol visszatöltést.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s