Black – 11. rész, saját felirat

Kaszásunk most átlép egy határt, amit eddig nagyjából képes volt megtartani. Innentől kezdve tovább bonyolódhatnak számára a szálak, ami akár a vesztéhez is vezethet majd, hiszen sosem szabadott volna egyetlen életet sem megmentenie.

Viszont már nagyon kint van a szög a zsákból, ha a szívét nézzük is, hiszen Ha Ram iránti érzéseit már csak egy vak nem látja, meg persze ő…

Most már tényleg elmondható, hogy több van mögöttünk, mint előttünk, de azért a részleteket továbbra is csak csepegtetve kapjuk. Ötletem kezd kialakulni, hogy ki lehet 444-es valójában, de, korántsem vagyok benne biztos. Ez meg legalább továbbra is fenntartja az érdeklődésünket, nemde?

Vicces az is, hogy ebben a sorozatban mennyire nem bírom elviselni a dokinő alakítását, miközben a Hwayugiban, mint Ma titkár több, mint meggyőző a számomra 🙂

Online 11. rész

Felirat 11. rész

 

 

Black – 11. rész, saját felirat” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon köszönöm a sorozat fordítását, az eddig lefordított részeket! 😀
    Őszintén szólva, nekem is van egy tippem, hogy kicsoda valójában 444, de azt hiszem az nagyon egyszerű lenne… de majd meglátjuk. Egyébként gratula az OCN-nek, eddig csak jó sorozatokat láttam tőlük.

    Kedvelés

    1. Azt hiszem, hogy kedves kaszásunk már régen átlépett minden határt 🙂
      Kíváncsi vagyok, hogyan tudja majd kezelni az érzést, amit a lány iránt érez, főleg, ha a lány megtudja a kilétéről az igazat, vagyis “féligazat”.
      Na, a teljes igazságról már ne is beszéljünk….
      A doktornő engem is kihoz a sodromból folyamatosan, a másik soriban meg nekem is tetszik.
      Köszönöm, hogy fordítod mindkét sorozatot. Naponta többször frissítem az honlapodat, hátha….

      Kedvelés

  2. Kedves Anna,
    Köszönöm szépen a legújabb részt.. lelkes Kasszásunk van egy érzésem, hogy már rég elvesztette a fonalat, csak erre nagyon-nagyon lassan ébred rá. És egyett értek Veled, illetve a többiekkel: Lee Ei alakítása itt a falra kerget, mint Pókembert a pókösztöne, de a Hwayugiban nagyot alakít, ott nagyon bírom a hölgyet, mint veszett kutyát..

    Kedvelés

  3. Kedves Anna!

    Azt kell hogy mondjam, hogy nálam a Black most még a Hwayugi – t is veri. Nálam nagyon ott van. Nagy Andihoz csatlakozva: én is naponta többször ráfrissítek az oldaladra 🙂
    Köszönöm a munkád, nagyon jó választás volt!

    Kedvelés

  4. Kedves Perszephone!
    Nagyon köszönöm a feliratokat a Black és a Koreai Odüsszeia c. sorozatokhoz! Szeretném kérdezni, hogy hány részes lesz a Black sorozat?
    Köszönöm!
    Noémi

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s