Amikor egy rajongó megpróbálja visszavezetni imádatát, akkor mindig rájön, hogy nem is, sokkal korábban történt.
Nos, én már elég aprón, akkor, mikor a tévében is csak Jackie Chant, meg Bruce Lee-t mutogatták max az ázsiai kultúrkörből, tudtam, hogy oda vagyok ezekért a pasasokért. Ahogy eltelt pár év, tűkön ülve néztem azt az egy szem filmet, ahol az ázsiai férfi szereplőt összehozták a nővel, aki fehér volt (manapság is ritka, nemhogy x éve), szóval akkor az volt benne – áh, ezt is lehet? De egy időre ez elcsendesült és a Dragon Ball, meg Sailor Moon tartotta életben a parazsat.
Míg jött az egyetem és belebotlottam a mangákba. A Hana Yori Dango anime átvezetett a japán drámák világába, majd mikor a lagymatag, inkább erőszakos, de más vágyakat be nem teljesítő sorozatokra ráuntam és már majdnem kiszálltam a mókuskerékből, akkor jött KOREA és végem volt.
Habzsolni kezdtem a koreai sorozatokat és évekig abba sem hagytam. Végre volt szerelem, cuki párosok és legalább eljutottunk egy-egy csókig is. Legnagyobb bánatom volt, hogy nem mehettem Pestre a koreai tanszékre tanulni, mert az élet akkor nagyon helyhez kötött.
2013-ban végül elutaztam Koreába és bár isteni volt, utána majdnem egy évig alig mentem a sorozatok közelébe. Kicsit kiábrándultam, de nagyobb részt a munkámmal járó frusztráció, stressz és napi 18 óra munka tehetett arról, hogy nem maradt energiám rájuk.
Azóta visszavettem az irányítást és idén elkezdtem a fordításokat és most itt tartunk. A jövőre nézve megvannak a magam tervei és remélhetőleg mindet szépen lassan kidolgozom majd. Sokban persze szerepel Korea is 🙂
Speedy Sub 